/upload/images/351/img-0188-553479.jpg

Bonellrugós és más kényelmet biztosító megoldások

2017-10-05

Talán abban mindannyian egyetérthetünk, hogy minden ülőgarnitúra egyik legfontosabb tulajdonsága maga a kényelme. Szerencsére ez már az első használat pillanatában hamar kiderül. Ennek ellenére a piacon az egyes kanapék között igen nagy szórás tapasztalható, annak ellenére hogy a gyártók különböző technológiai megoldásokkal próbálják kényelmünket biztosítani.

A régi epeda rugót felváltotta a bonellrugó

Ülőgarnitúra belsejeSokan nem bíznak a rugós kanapékban. Ez annak volt köszönhető, hogy a régi epedarugó képes volt kilyukasztani a szövetet.  Ellenben az új bonell technológia ezt a problémát már kiküszöbölte. Mégpedig olymódon, hogy a rugók végét összekötötték, így ha egy netán el is szabadult volna nem tudott merre elmozdulni, mivel le volt fogva. Ma szinte mindent bonellrugóval tesznek kényelmesebbé.

A rugón sok múlik

Sok, gyenge minőségű rugóval szerelt kanapé esetében fennáll az a probléma, hogy a rugók idővel összemennek így a garnitúrán mélyebb és magasabb felületek keletkeznek. Manapság a jobb rugókat már acélból készítik. Ez a megoldás a fekvőfelület rugalmasságát nagyban befolyásolja. Minél jobb és erősebb egy rugó, annál kisebb az esély a gödrösödésre.

Mi a szerepe a tömőanyagnak?

Ha fekvéskor kiérezzük a rugózatot, az azt jelenti, hogy kispórolták belőle a tömőanyagot. A jobb gyártók erre azért figyelnek és alulról-felülről egyaránt több réteget helyeznek el a rugóra. Az első a filc, arra jön a szivact és végül a külső huzat.

Sőt néhány gyártó már a rugók közé is szivacsot tesz – a szivacsot vékony csíkokra vágják, majd élükre állítva fűzik be a rugósorok közé –, így erősíti azt. Ezzel egy keményebb ülőfelületet kapnak, cserébe viszont sokkal erősebb és tartósabb lesz a fekvőfelületet. Bátran mondhatjuk, hogy az ilyen típusú kanapék maradnak tartósak és igazán sokáig rugósak.

Mi a helyzet a hideghabos, memóriaszivacsos és szilikonos ülőfelületekkel?

Ezek az új technológiai megoldások egyre szélesebb körben terjednek a piacon. Ezekkel az alapanyagokkal készült ülőfelületek szintén magas kényelmet és komfortfokozatot képesek biztosítani. A gyártás során ezek a HR habos, hideghabos, memóriaszivacsos és szilikonos ülőfelületek kerülnek az erősített rugós vázra. Az emlékező hab vagy Memory Foam egy olyan anyag, amely a használójának számos előnnyel jár. Az egyik, hogy csökkenti a nyomást, amely a testre nehezedik és így tehermentesíti a gerincet. A másik pedig, ha valaki allergiás, annak ez az anyag kitűnő választás ugyanis a memória hab hipallergén, alapanyagának köszönhetően távolt tartja a háziporatkákat.

OptiCom®Plus ülésrendszer

Ez egy évek óta a piacon lévő megoldás, amely nemcsak a kényelmet de a tartósságot is garantálja a kanapénak. Ez köszönhető az ideálisan összeválogatott alapanyagoknak és a speciális beépítésnek. A titok, ami egyben a rendszer lényege is, hogy az ülés rugózata rétegesen van felépítve. Ezért amikor terhelés éri, nem egy rugó oszlatja el azt, hanem a rugósor rétegi között arányosan oszlik meg a tömeg. Ezt már az ülés pillanatában is feltűnő, ugyanis nem azt érezzük, hogy valami összenyomódott alattunk, hanem egy stabil, a terhelés növelésével arányosan növekedő ellenállást tapasztalhatunk. Továbbá ez az érzés még abból is fakad, hogy az OptiCom®Plus rendszer rugózata csak vertikális mozgást tesz lehetővé (horizontálist nem).

 

A gyártok megannyi technikai megoldást alkalmaznak még, hogy kényelmünket fokozzák, de a fenti írás zárszavaként is csak azt tudjuk tanácsolni, hogy az ülőgarnitúra vagy kanapé vásárlása előtt mindenképp vessük azt üléspróba alá és kérjük ki a szakember tanácsát, ha valami speciálisabb ülőfelülettel rendelkező garnitúrában gondolkodunk, aki jól ismeri az adott technológiát amivel a gyártó a kényelmi faktorunkat erősíti.

Korábbi BLOG bejegyzésünk: A szőnyegválasztás fortélyai

Érdeklődés a termékkel kapcsolatban
Név
E-mail
Telefon
Üzenet