Zsámolyok és puffok

2018-11-23

A zsámolyok és puffok nagyszerű kiegészítői lehetnek otthonunknak. Ezek az ülőalkalmatosságok még a kis lakásokban is ideálisak, hiszen a nagy fotelekkel ellentétben nem foglalnak el sok helyet, ráadásul összecsukható változatban is kaphatóak.

Léteznek bőr és szövet bevonatúak is. A bőrnek a legnagyobb előnye, hogy könnyen letörölhető róla a szennyeződés, így például kisgyermek mellé kifejezetten ajánljuk. A legtöbbje ráadásul elegáns küllemmel rendelkezik, ezért valódi dísze lehet egy nappalinak. Szövet borítású puffból és zsámolyból is rengeteg féle létezik: vannak modern, színes kinézetűek és egyszínűek egyaránt. Léteznek négyzet alakúak és körben teljesen puha kivitelűek.

puffok és zsámolyok méretüknél fakadóan ideálisak például dohányzóasztalok mellé, hiszen jellemzően alacsonyabban lehet bennük ülni, így könnyebben elérhetőek a kiterített nassolnivalók és innivalók, tehát tökéletes vendégváró ülőeszközök is egyben. A gyerkőcök ugyancsak imádják ezeket a berendezési tárgyakat, hiszen rámászhatnak, foroghatnak rajtuk.

Jellemzően könnyű méretűek, ezért gyorsan és egyszerűen átvihetőek a szoba egyik pontjáról a másikra, vagy akár egy másik helyiségbe. Egészséges rajtuk ülni, hiszen nem rendelkeznek háttámlával, ezért támogatják a helyes testtartást. Mindez hozzájárulhat a kevesebb derékfájdalomhoz.

Összecsukható zsámolyEgy fárasztó nap után nagyon jó érzés megpihenni kedvenc fotelünkben, kanapénkban. A zsámolyok és puffok pedig ideális lábtartók, ezért még kényelmesebben nézhetjük a televíziót, vagy vehetjük ölünkbe laptopunkat.

Sok puff és zsámoly, tároló résszel rendelkezik. Ezekben a típusokban nyugodtan elhelyezhetjük a gyerkőc gyakran használt játékait, magazinokat, ágyneműket és párnákat, vagy éppen olyan tárgyakat, amelyeket nem szeretnénk, ha szem előtt lennének.

Ahogyan a korábbi években már megszokhattuk, az év végén a bútorboltok jelentős kedvezményekkel kínálnak bútorokat. Így remek akciók mellett juthatunk hozzá zsámolyhoz és puffhoz egyaránt. Nagyon sok üzlet árul ilyen ülőalkalmatosságokat, mint például az ulogarnitura.co.hu is, ahol kifinomult otthonokba illő típusok találhatóak.

Korábbi bejegyzésünk a blogban: Szórakozás és kényelem egyszerre